2016. október 13., csütörtök

Mozgás fejlődési szakasz

Lassan egy éve járunk Biatorbágyra a Surányi Kornélhoz fejlesztésre , ezért úgy gondoltam néhány sorban le írom tapasztalataimat észrevételeimet lehet hogy ezzel segítek más családokon is . Kornélt 2014 kora tavaszán ismertük meg véletlenül valahogy úgy mint Én is most megosztom a tapasztalataimat.Az SDR műtét után még nem mentünk el egyszerre Kornélhoz gondolván le járjuk azokat az utakat amiket mások is lejártak , gondolok itt Varsó Suit terápiára Budai gyermek kórház terápiára. Mivel ezek ugyan nagyon jók, mégse hozták meg számunkra az elvárt áttörést Ádám mozgásában. Meg beszéltük feleségemmel hogy Kornélhoz menjünk el és adjuk meg a lehetőséget Ádámnak arra amit már sok szülőtől hallottunk. Az anyagiak is természetesen dominálnak hiszen egy Varsói Suit terápia nagyjából mindent beleszámolva  két hét az 700,000 Ft ( utazás , szállás , terápia , és étkezés ). Nos ehhez képest Kornélhoz több mint egy évig tudunk járni és nem olyan megterhelő havonta kifizetni egy kisebb  összeget mint egybe kifizetni egy nagyobb összeget. Fontos tudni azt, hogy Kornél műtét ellenes de annak lehetőségét nem zárja ki teljesen csak nagyon indokolt esetben egyezik bele. Kornél nem torna gyakorlatokat végeztet hanem életszerű helyzetekből építi fel mindazt amire  a páciensnek szüksége van. nagyon szigorú de annál következetesebb az elvárásai. Tudom ilyenkor mindenkinek felmerül a fejében hogy Ő se tudhat többet mint más szakember. Ez nem így van, Kornél élete szerintem erről szól neki minden gyermek egy kihívás . Ádám mikor oda került Kornél kezeibe akkor még a járás csak is kizárólag két három ágú bottal és két egy ágú bottal az is nagyon bizonytalanul. Most ott tartunk hogy Ádám botok nélkül közlekedik egyre többet a lakásban és terepen egyaránt , sokkal ügyesebb többet bír kevesebbet esik el. Mind ez hosszú kemény munka gyümölcse mind Ádám részéről mind pedig Ági (feleségem ) részéről és persze nem utolsó sorba Kornél részéről aki elmondja hogy mit hogy kell csinálni itthon. Első időszakba hetente jártunk aztán ahogy ügyesedett Ádám úgy egyre ritkábban mentünk Kornélhoz , most jelenleg 3 hetente járunk.Nagyon fontos tudni azt ha valaki szeretne Kornélhoz járni akkor azt tudni kell hogy az otthoni házi feladat az szent dolog , mert csak akkor van eredmény ha a Kornél által előírt élethelyzeteket beépítitek a mindennapi életbe. Mi hittünk és elfogadtuk Kornél utasításait  és most ott tartunk hogy , de tudod mit  győződj meg róla magad és lásd a videót.

 Az Erzsébet ligeti óvoda Boglárka csoport dolgozóinak is nagyon köszönjük a mindennapi foglalkozásokat ami nagyon jól látszik Ádám mentális fejlődésén. Sokkal ügyesebb a finom motorikája mint egy évvel ezelőtt , figyelme leköthető jó irányba alakul a gyógypedagógia része is. Jövőre az iskola nagyon nagy változás lesz Ádám számára ezért nagyon fontos a mozgás mellett az hogy képes legyen önálló feladatok megoldására.   


2016 10 . 13  forrás : Édesapa

2016. február 11., csütörtök

Ádám focizik botok nélkül !

Eltelt ismét lassan kettő hónap az előző írásom óta. Továbbra is Biatorbágyra járunk Ádámmal a Kornél bácsihoz fejlesztésre. Rendkívül látványos Ádám fejlődése amióta hozzá járunk. Azért szeretném itt megjegyezni , hogy nagyon sokat köszönhetünk az óvodának is azon belül azoknak akik Ádámmal közvetlenül foglalkoznak és segítik mindennapjait. Név szerint  Bea néni Konduktor, Ádám Őt imádja a legjobban , Katica néni Konduktor , Marika Óvó néni , Szilvi Óvó néni , Edina néni Dadus, és Vali néni a gyerek felügyelő. Ádám fejlődése szinte minden területen érezhető sokkal önállóbb mióta az óvodába jár. Mozgás fejlődése is nagyon nagyot fejlődött hiszen ezt még a vak is látja. Ez egy igazi csapat munka eredménye hiszen amit Kornél mond azt a mindennapokban használni kell és ez csak akkor működik ha az óvoda is együtt működik velünk. Köszönjük! Most nézzük meg a videót amin jól látszik Ádám egyre ügyesebb és ügyesebb !

Győr , írás: Apa